Hívd, a Ruhamentőt!
Ne feledjük el, hogy az egyes korok ruhaviselete országonként különböző, ám mégis, egymáshoz hasonló jegyeket őriz!
Reneszánsz
A renaissance újjászületést jelent. Az emberi műveltség
történetének az az időszaka, amely átmenetül szolgál a középkorból az újkorba.
Vagyis, a humanizmus föllépésétől, a XIV. sz-tól a XVI. sz. végéig számítják.
Ruhaviselet:
A festészet átalakulása már a XIV. sz.ban elkezdődött, ami kihatott a textiltervezők munkásságára is. Velencében, Genovában, Milánóban, Firenzében textilmanufaktúrák működtek, ahol káprázatos mintázatú és különleges minőségű bársonyt, brokátot, atlaszt, patyolatot, gyolcsot és selymet szőttek. Leggyakrabban motívumok: gránátalma, levéldísz, tulipán és szegfű. A románkori divathoz képest a legnagyobb változást a testhezálló, szűk öltözék megjelenése hozta. A szűk ruhák gombokkal záródnak. Ebben az időben találták ki a gomblyukat is, a gombokat már használták díszítésként. Az 1300-as években a hölgyek két köntöst viseltek az alsó az földig érő, uszályos, ujja gombokkal záródik. A felsőruha tölcséresen kibővül, hosszan lecsüng. Az 1330 évek után a felsőruha ujjatlanná válik, olyan nagy lesz a karöltője, hogy belátni a testre feszölő szűk ruhára. Ezen sokan megbotránkoznak és eme karöltőt elnevezték a „ a sátán ablakának”. Oldalzsinórokkal a kívánt testformának megfelelően lehetet változtatni, vagyis a nők már ekkor fűzték magukat. Ebben az időben a mellek kicsik, és az anyag szorosan rásimul, felül magasan zárt nyakban végződik. A ruhák, szoknya része bő redőkben omlanak alá, és nehéz anyagokból, pl. brokát, selyem vagy szövetből készülnek. Gyakran uszályosak, és annyira hosszú, hogy a földet söpörte maga körül viselőjük. A felső ruhákat kézi hímzéssel díszítették, olykor családi címerpajzs mintával is, de a hermelin szőrme elengedhetetlen dísze volt az alkalmi ruházatnak. A ruha ujjakat szalagokkal, kapcsokkal rögzítették a törzshöz, divat volt az ujjakat felhasítani függőlegesen vagy vízszintesen melyből kibuggyant a fehér ing. A magyar viselet jellemzője volt a bokáig érő köntös, amelynek elején az alja hasítékot ívesen kimerevítették. Ebben az időben a férfiak szűk harisnyaszerű nadrágot viselnek, ennek a 15-16. sz-ban a nadrág hasíték elé egy posztókupakot varrtak. (1589-ben William Lee feltalálta a kötőgépet és VIII. Henrik kapta az első darabot ajándékba.) A mi-parti (francia) divatban a felsőrészeket és a nadrágokat különböző színekből és anyagokból állították össze. A nadrág fölé zekét viseltek melynek hossza a csípő és a térd vonal között változott. A magas nyakú, gombos zeke mellrészt és vállait kenderkóccal tömték ki. A ff-is szalaggal, csatokkal rögzítik a kabát ujjakat, (ezáltal praktikus). A spanyol divatban jellemzője, a nyakfodor mely egyre nagyobb és keményebb lett, míg végül a ruha önálló részévé válik. A buggyos, erősen tömött és hasítékoz puffancs- nadrág comb középig ér…………….. Bőségét derékban és a lábszáron szorosan pántok fogják össze. A köntöst oldalt felhasították, hogy hozzáférhessenek az övre akasztott erszényhez. A hasítékba később zacskót varrtak, ez volt a zseb őse.
A DIVATDIKTÁTOR
I. (Tudor) Erzsébet angol királynő
A királynő meghatározó szereppel bírt a reneszánsz kori Anglia divatjában, amit a spanyol divat határozott meg. Erzsébet köztudottan magas és karcsú volt. Jellegzetes fűzőt viselt, amely leszorította derekát, és az alján lévő elefántcsont függelékek kihangsúlyozták csípőjét. Arcát hófehérre festette, hogy egykori himlőjének nyomait az arcán elfedhesse. A költőket, muzsikusokat megihlette személyisége, s az újonnan megalakult színházakban is mintáztak róla szerepeket.
